2023. szeptember 13., szerda

2. nap Pasaje de San Juan-San Sebastian Donastie

Ma reggel zenével ébresztett a hospitalerónk. 6:30-tól lágy zene szólt, majd 7-kor felkapcsolta a villanyt és jöhetett a rock a készülődéshez.

Induláskor megreggeliztem az előző nap vásárolt 2 db banánt. Előtte még hajnalban megittam a kreatinos vizet.

A 7:30-as első hajóval átkeltünk a túlpartra Tammy, Jeff, Claudia és jómagam. Innen indultunk az alternatív Coastal route-on a GR 121-en San Sebastian felé. Nem szerettünk volna a hivatalos úton menni, ami a város iparterületén halad keresztül. Inkább a nehezebb, mászós, de gyönyörű kilátással kecsegtető útvonalat választottuk.

Rögtön combos lépcső sorral kezdtünk kaptatani felfelé a hegyen. Ismét iszonyat párában, de remek hangulatban.

Gyönyörű látvány tárult a szemünk elé a lépcsősor tetején, sikerült a napkeltét is elcsípnünk. 

Köves, sáros nedves úton kanyarogtunk a célunk felé.

Körülbelül másfél kilométerre San Sebastian előtt leszakadt az ég, azt sem tudtuk, hogy kapjuk magunkra az esőruháinkat. Onnan kezdődött egy csúszós, nagy figyelmet igénylő lejtmenet, amit megúsztunk végül kisebb csúszkálásokkal.

8,4 km és 383 m szint volt a megtett táv. 

Az esőruháim ma is jól szerepeltek, viszont a North Face gortexes túracipőm beázott egy picit az orránál.

Beérve a városba 10:40-kor megittuk a jól megérdemelt kávénkat. Tammy, Jeff és én maradtunk San Sebastianba, Claudia tovább ment még egy szakaszon.

Megáztattuk picit a lábunkat az óceánban mielőtt elindultunk a szállásra. Nem lett újabb vízhólyagom.

Szállást bookingon foglaltam mivel nincs albergue a városban. Tammyékkal kerültem nem csak egy szállásra, hanem egy szobába is. Szerencsére elfoglalhattuk a szobánkat már 3 óra előtt. 6 ágyas szobába kerültünk végül, bár csak 8 ágyast jelezett szabadnak a rendszer. Este 1/2 9-ig csak 4-en voltunk, majd beesett zárásra még két zarándok.

Egy kis pihenő és paradicsom, tonhal pici vino tinto után még a szakadó esőben elindultunk Tammyvel a Monte Urgull-i Krisztus szobrot (12,5 m) megtekinteni.

Így a mai távunkat megtoldottuk még 5,7 km és 183 m szinttel.

Eléggé elfáradtunk ebben a párás, fülledt időben. Hazafele bevásároltunk vacsorára és holnap reggelire. 

Nap végére kiderült, hogy a tegnapi albergueből 4 másik társunk is ezen a szálláson alszik ma éjszaka.

Vacsorára ma salátát, paradicsomot, mozarellát és olíva bogyót ettem. Tammy-ék ismét meghívtak egy kis vino tintóra és megleptek egy szelet sajttortával a holnapi szülinapom alkalmából. Nagyon kedves házaspár.

Holnap is hasonló időben tervezünk indulni. A városból tökéletes sötétben kigyalogolni és a napkeltét valahol a természetben elcsípni.

Tammy-ék Zarautzig terveznek menni én Getaria-ig, ha a lábaim is engedik.










































2 megjegyzés: